Pincészetünkről

Először csak őstermelőként készítettünk bort, majd 1998 novemberében megalakult a Puklusvin Kft., amely ma is családi vállalkozásként működik. Kezdetben a szőlőt helyi gazdáktól vásároltunk fel. Azóta kiöregedett egy generáció. Alkalmazkodnunk kellett a megváltozott piaci helyzethez, ezért elkezdtük bővíteni saját területeinket. Mára elértük a 48 ha-os üzemméretet. Ezzel a Soproni Borvidék második legnagyobb borászatává nőttük ki magunkat. Területeink fél ha kivételével 10 évnél fiatalabb középmagas kordon ültetvények. Szőlőink Fertőszentmiklóson találhatóak. Itt az évi átlagos középhőmérséklet 1 C°-al magasabb mint Sopronban. Boraink, ezért lágyabbak a borvidék más részein készült boroknál.

Modern technológia alkalmazása mellett hagyományos módon előállított borokat készítünk, csak a szükséges és elégséges mértékben avatkozunk be a természetes folyamatokba.

Palackos boraink fahordós érlelés után kerülnek palackba a többi pedig kóracél tartályokban érlelődik. Az általunk termelt 15 fajta szőlőből, fehér, vörös és rozé borokat készítünk, száraz és félédes változatokban. Értékesítési palettánk a vevők kívánságainak megfelelően széles. Boraink 8 féle kiszerelésben kaphatóak Soprontól Budapestig és a Balaton Északi partjáig. Gyakorlatilag felöleljük Északnyugat-Dunántúlt.

Puklus család

Száraz Boraink

Fehér

  • Soproni Fehér Cuvée
  • Soproni Sauvignon Blanc

Rosé

  • Soproni Kékfrankos Rosé

Vörös

  • Soproni Cabernet Franc & Sauvignon
  • Soproni Dornfelder
  • Soproni Kékfrankos
  • Soproni Pinot Noir
  • Soproni Syrah

Félédes Boraink

Fehér

  • Soproni Fehér Cuvée
  • Soproni Cserszegi Fűszeres

Rosé

  • Soproni Rosé

Vörös

  • Soproni Merlot
  • Soproni Zweigelt

Gemini borcsalád

Egy merész fehérborházasítás a soproni borvidékről, Fertőszentmiklósról. Élénk zöldessárga színű, intenzív illatú fehérbor, amelyben az illatos fajták dominálnak, mint a Tramini és a Zenit. Virágos, gyümölcsös aromák, amelyek a garatban is visszaköszönnek. A Zöldveltelini és a Chardonnay adják a testet, amelyet tökéletesen egészítenek ki a fent említett társak. Egy harmonikus bor, amelynek célja kicsit kitűnni a borvidék szortimentjén keresztül.

Egy klasszikus kékfrankos a soproni borvidékről, Fertőszentmiklósról. Szép, tiszta színű, a fajtára jellemző illat jegyekkel, mint az érett meggy, a piros bogyós gyümölcsök, kis mentás hűvösség. Ízében is megjelennek az imént említett aromák, kiegészülve a tipikus karakteres savszerkezettel, közepes tanninokkal. Egy nagyon jó ár-érték arányú kékfrankos, amely jól tükrözi a fajtára illetve a borvidékre jellemző adottságokat.

Eredményeink

stains

Fertőszentmiklós
Város Bora

2013

2012 évjáratú Kékfrankos Rosé

stains

Fertőszentmiklós
Város Bora

2014

2012 évjáratú Kékfrankos

stains

Fertőszentmiklós
Város Bora

2015

2013 évjáratú Cabernet Franc & Sauvignon

stains

Győr-Moson-Sopron Megyei
Borverseny aranyérem

2022

2021 évjáratú Kékfrakos

Széchenyi 2020